(eredeti: http://deansdale.blog.hu/2016/08/07/kulturmarxizmus)
Antonio Gramsci (1891 – 1937) olasz születésű marxista volt, aki örömmel fogadta az októberi szocialista forradalom hírét, majd elvtársaival együtt csalódottan látta, hogy a dolog mégsem igazán működik. Addig minden rendben ment, hogy a burzsoákat agyonverték és kihirdették a proletár egyenlőség kánaánját, de aztán félresiklottak a dolgok. A munkások, a parasztok, a közemberek ellenálltak a marxista igéknek, s bár a szabadrablás gondolata még népszerű volt, az utána következő végeláthatatlan nyomor és robotolás már nem annyira. A mezei ruszkik szemmel láthatóan csak addig szimulálták a nagy hitet a proletárdiktatúrában amíg mögöttük sorakozott fegyveres brigád – annak hiányában azonnal visszavedlettek „normális” emberekké. A forradalom pedig nem terjedt tovább, nem sikerült az egész világot felforgatnia; a környező országok alsóbb rétegei nem kértek a marxizmusból. Az ideológia nem talált utat az emberek szívéhez, így a nagy októberi emberkísérlet kudarcra ítéltetett.
Gramsci sokat töprengett azon, hogy mi lehetett a hiba, és végül arra jutott, hogy Marx gondolata jó volt, csak nem elég széles hatókörű. Marx ugyebár gazdasági alapon képzelte el az egész sztorit (nem véletlenül írt a Tőkéről), vagyis úgy hitte: elég a vagyonosokat kibelezni és az elnyomottak kezébe tenni az egyenlőség kulcsát, onnan már menni fog minden magától. Gramsci látta, hogy ez nem elég, mert a társadalomban, illetve magukban az emberekben számos olyan hatás van, ami a proletárdiktatúra ellen hat. Börtönnaplójában leírja, hogy a megoldás ezen hatások kiiktatása, majd a szoci forradalom megismétlése amikor már nem kell tartani a „visszaeséstől”. A marxi utópia csak úgy jöhet el, ha semmi nem áll szembe vele, így minden renintens elképzelést, ideológiát és intézményt ki kell irtani. A politikai elméletekben jártasak ezt a tervezett irtóhadjáratot úgy ismerik, mint „hosszú menetelés a kultúrán át” (vagy az intézményeken át, szó szerintibb fordításban), és ez képezi az ún. kulturális marxizmus alapját, ami a hagyományos marxi eszmék továbbfejlesztése, ill. adaptálása a gazdaságról a kultúrára. A menetelés azért hosszú, mert Gramsci arra is rájött, hogy évszázados beidegződéseket és intézményeket nem lehet egy villámháborúval kiirtani – ezeket szép fokozatos aknamunkával kell elpusztítani. Az úttörő kultúrmarxisták utókorra maradt tervei szerint évtizedek alatt, az árnyékokból támadva kell felmorzsolni a kultúra minden olyan elemét, ami nehezíti a forradalmárok dolgát.
Namármost hogyan lehet értékrendeket, eszméket, elképzeléseket, intézményeket, hitet, vallást felmorzsolni? Egyfelől találni kell az alapvetéseikben valamilyen támadható pontot, amit valami más „nemes eszmény” nevében folyamatosan darálni kell. (A nemzeti érzés mint összetartó erő ellenáll a proletárdiktatúrának? Hirdessük, hogy a nacionalizmus veszélyes idegengyűlölet.) Másfelől az emberek többsége úgysem elég figyelmes, így egyszerű pletykával, rémhírekkel, lejáratással be lehet feketíteni bármit, csak kitartóan kell csinálni. (A kereszténység mint összetartó erő ellenáll a proletárdiktatúrának? Hát nem hallottad, hogy a papok pedofilok?) Ilyen egyszerű a recept, csak sokáig kell csinálni, sokaknak, türelmesen, és a társadalom meg fog változni. Nem árt hozzá uralni a médiát és az oktatást – de lehetőleg burkoltan, a háttérben maradva, hogy a hadművelet ne legyen könnyen támadható, és akik felismerik a veszélyt azokra rá lehessen fogni, hogy csak hülye összeesküvés-hívők. (Nincs itt semmi Soros-befolyás, oszoljanak kérem.)
Ezeket a dolgokat nem én állítom, ezeket Gramsci és kortársai, követői (mint Lukács György, Dutschke, Marcuse, Bloch, stb.) maguk vetették papírra még a múlt század derekán, mint az egyetlen lehetséges tervet a marxizmus győzelmére. Ennek utána lehet olvasni feketén-fehéren, úgyhogy a tudatlanság innentől kezdve nem mentség – aki szerint a kultúrmarxizmus csak valami kamu jobbos szöveg a baloldal lejáratására, az ezzel a nézetével csak a saját tájékozatlanságáról tesz tanúbizonyságot.
Mik azok az elemek, amiket a Gramsci-féle mozgalom el akar pusztítani? A kereszténység, a házasság és a család, a tradíciók, a konzervativizmus és a kapitalizmus, a patriarchátus, a hazafiság és a nemzettudat, az (alapvetően keresztényi) erkölcs, az erre az erkölcsre épülő normák és megszokások, a közrend – vagyis minden olyan emberi kapocs, összetartás vagy lojalitás ami nem marxista alapokon szerveződik, legyen az akár rokoni, faji, nemzeti, nemi, vallási, stb.
Hogyan kell Gramsci szerint elpusztítani a kereszténységet? Le kell járatni, gúnyolni kell, a sajtóban csak a kereszténység bűneit, negatívumait és a papok/hívők botlásait tárgyalni, stb. Emellett az oktatásban és a sajtóban támogatni kell az ateizmust és a materializmust (utóbbit nem csak mint világmagyarázó filozófiát hanem mint életelvet, a konzumerizmus alapját). Ismerős? Ha igen, akkor azért, mert az utóbbi ~50 évben folyamatosan ez volt műsoron. Ami érdekes, hogy míg ez a szocialista rendszerben valamelyest érthető volt, a helyzet a rendszerváltás után sem változott – sőt, azóta csak még erősebb a keresztényellenes propaganda.
Hogyan kell Gramsci szerint elpusztítani a családot? Már Engels megírta, hogy a család a nő elnyomásának eszköze, úgyhogy csak ezt kell szajkózni amíg a nők el nem hiszik. Be kell vezetni a köztudatba, hogy a hagyományos család mint fogalom „elnyomó” a másfélecsaládokkal szemben, holott valójában minden családforma „egyformán értékes”. Emellett össze kell kötni a hagyományos családot más elpusztítandó fogalmakkal, így kombinált lejárató kampányokat kreálva: a hagyományos család fehér, heteró, keresztényi, stb., így nyilván része az interszekcionális össznépi elnyomósdinak. (A fehérek gonoszak, tehát ha a hagyományos család egy fehér találmány akkor nyilván az is gonosz.) Végül pedig el kell hinteni a nép között, hogy a család csak nyűg és teher, az áldott karrier kerékkötője, a monogámia rabigája ahol a szex kötelesség és erőszak, ahol a szeretteinkkel való törődés fizetetlen cselédmunka, ésatöbbi. Ismerős? Egy egész politikai mozgalom épül erre a hülyeségre, gondolom nem kell nevén neveznem ahhoz hogy mindenki felismerje.
Hogyan kell Gramsci szerint elpusztítani a nemzeti/faji/vallási összetartást? Úgy kell feltüntetni mint a mások gyűlöletét, amiből automatikusan népirtás következik. Ha szerintem a magyarság érték, a fehér faj nem a sátán serege, vagy a kereszténység követendő erkölcsi alapvetéseket tartalmaz, akkor nyilván náci vagyok aki mások lemészárlására játszik. Fel kell számolni a nemzeteket, be kell olvasztani a fajokat és meg kell szüntetni a vallásokat (legalábbis azokat amik egybentartják a nyugati társadalmakat – amik ez ellen dolgoznak azok egyelőre maradhatnak). Ezt kívánja a diverzitás meg a tolerancia, a minden más értéknél értékesebb szuperértékek. Ismerős?
A baloldal papíron a szociális (közösségcentrikus) értékek képviselője az individualista jobboldallal szemben – szegények támogatása, özvegyek és árvák megsegítése, alanyi jogon járó oktatás és egészség, ilyesmik. A sokmillió forintos kérdés, hogy ezek miért ne lennének kompatibilisek a kereszténységgel, a hazafiassággal, a házassággal, a tradíciókkal, az erkölccsel? Attól hogy valaki törődik a betegekkel és öregekkel még semmiféle érdekellentéte nincs a kereszténységgel, sőt, tagadhatatlanul keresztényi sablonok szerint gondolkodik. Egy „valódi” balos legfőbb szövetségese a kereszténység, tekintve hogy pontosan ugyanazt akarják és csinálják mindketten. A szociálisan érzékeny gondolkodásnak egyáltalán nem része vagy következménye a társadalom oszlopainak lerombolása. Ez egyértelműen kívülről érkező ideológiai hatás, az egyszerű közösségközpontú gondolkodáson messze túlmutató marxista célkitűzés.
Az eredeti balt így nem nehéz megkülönböztetni a kultúrmarxizmussal fertőzött modern változattól: ami az elesettek megsegítésére irányul, mégpedig az elesettséget önmagával definiálva és egyénileg megítélve, az a hagyományos balos gondolkodás, és mint ilyen, teljesen pozitív, érthető, üdvözlendő.
Bármilyen más politikai szándék, ami az „elesetteket” valamilyen osztály szerint definiálja, ezzel elindítva vagy fenntartva egy osztályharcot, kulturális marxizmus. Bármilyen politikai tett vagy akarat, ami a társadalmat elnyomó és elnyomottcsoportokra bontja, ezzel a társadalom kohézióját bomlasztva, a kulturális marxizmusból ered.
Ma Magyarországon nincs olyan parlamenti párt vagy politikus, ami a klasszikus baloldali értékeket képviselné, viszont van több is, ami kultúrmarxista. Akkor is, ha ezt nem vállalják fel nyíltan, és akkor is, ha a retorikájukkal igyekeznek azt a látszatot kelteni, mint ha az előbbi csoporthoz tartoznának.
Fontos megérteni, hogy az alapgondolat sajnos könnyen leválasztható a következményeiről, vagyis a gramsci-féle társadalomromboló ideológia simán megbújhat a háttérben, míg az általa népszerűsített eszmék hasznos hülyéi megvívják helyettük a csatákat. Egy politikailag tájékozatlan, naív átlagember (különösen a fiatalok, azon belül is főleg a felsőoktatásban agymosottak) mindenféle romboló szándék nélkül elhiheti, hogy a nacionalizmus, a „heteronormativitás”, a kereszténység rossz és üldözendő dolgok. Nem kell ahhoz marxistának lenni, de még csak ismerni sem kell a gondolat gyökereit, hogy valaki torkaszakadtából üvöltse a társadalomromboló eszméket. A fehérek rasszisták, a tradicionalisták nácik, a keresztényi erkölcs nőelnyomó – tízezrek kakukkolják mechanikusan ezeket a sületlenségeket, miközben fogalmuk sincs arról, hogy rég halott marxisták nevében ássák a saját nemzetük, kultúrájuk sírját. Tele a sajtó liberális értelmiségiekkel, akik talán sejtik, hogy a fizetésük nemzetellenes forrásból származik, de vagy elaltatja a lelkiismeretüket a rendszeres átutalás, vagy egyszerűen csak elhitték az egyetemi profoknak, hogy az a jó ember aki a marxisták által kijelölt ellenségképet gyűlöli.
A kommunista, szocialista és marxista címkékhez annyi sár tapad, hogy azokkal épelméjű ember ma már nem szívesen azonosul, így a modern gramsciista bázisnak új megnevezésre volt szüksége. Erre az egyik megoldás a liberális címke kisajátítása volt, aminek ugyan semmi köze nincs a kultúrmarxista nézetekhez, de ez nem jelentett akadályt. A mai magyar balos politika liberálisokkal, liberáldemokratákkal van tele, holott együtt sem tudnának összerakni egyetlen épkézláb klasszikus liberális gondolatot. A másik megoldás az egyébként üres, de jól csengő címkék kisajátítása, például a demokratáé. Ha szocialistának már nem is nagyon nevezik magukat, a szociáldemokrata még éppen belefér. A végső megoldás viszont sokkal sunyibb és rombolóbb – a legtöbben semmilyen néven nem hajlandóak megnevezni magukat, úgy beszélnek és úgy viselkednek, mintha ők lennének az átlag, a normális, a semleges, a középutas, a kívülálló (lehet más a politika, ugyebár), amihez képest ami jobbra van az mind náci, balra pedig… Arról nem beszélnek, hogy tőlük balra nincsen semmi, talán csak a Munkáspárt. Nincs elég bőr a pofájukon vállalni a balos pártállást, ezért azt hazudják, hogy nincs is semmilyen pártállásuk. Ez az igyekezet nem csak egyéneknél feltűnő, hanem az SZDSZ utódpártjainál is, amik folyton próbálnak távolodni a balos gyökerektől, de sosem jutnak elég messzire.
Bármilyen internetes vitában onnan lehet megismerni a kultúrmarxistákat, hogy 1. nem hajlandóak megnevezni a hovatartozásukat, vagy ha igen, akkor következetesen semlegesnek mondják magukat; 2. nem hajlandóak kifejteni a saját véleményüket, kizárólag a vitapartner véleményének formai szétcincálásában utaznak; 3. mindent támadnak ami jobbos, miközben jól bejáratott kultúrmarxista frázisokat puffogtatnak. Ezek azok az emberek, akik felháborodnak ha balosnak nevezik őket, miközben balos terminológiától terhes cikket írnak a jobbosok sározására. A Gramsci által célpontnak kijelölt társadalmi oszlopokat fűrészelik izomból, de nem elég tökösek nyíltan csinálni, mert annak esetleg káros következményei lennének az ő megítélésükre, így ők „semlegesek”, centralisták, s csak azért használják a kultúrmarxista gondolati paneleket (a rasszizmustól és szexizmustól kezdve a hagyományok nevetségessé tételén át a keresztényellenességig) mert az „normális”, hiszen minden „középutas” értelmiségi ugyanígy csinál. A marxista gondolkodás és szóhasználat a modern világban a centralizmus jele…
Mindez együtt végül pedig arra vezet, hogy a kultúrmarxisták mellé-, a tájékozatlanok pedig félrebeszélnek amikor erre a témára terelődik a szó. Kultúrmarxizmus nem létezik, csak egy jobbos téveszme, hiszen bárki tudhatja: a parlamentben nem ül senki aki kultúrmarxistaként hivatkozik magára. Az nem számít, hogy a modern baloldalnak semmi köze a hagyományos balos értékekhez, és az sem, hogy 60-80-100 évvel ezelőtti dokumentumokban pontosan leírt tervek valósulnak meg a szemünk láttára. Nincsen semmi összefüggés aközött, hogy a marxisták kitervelték és elkezdték végrehajtani a társadalom szétverését, meg hogy a társadalom amiben élünk pontosan úgy van szétverve. A szétvertség véletlen egybeesés, vagy a semleges tömegek morális fejlődésének szerves eredménye, aminek semmi köze a kultúrmarxizmushoz.
