A Testvériség egy nagy társadalmi kísérlet.

Úgy látjuk, hogy az értéksemlegesség és a népuralom csak tehetetlenségbe és fásultságba vezeti az embereket. A tolvaj, beteg jellemű politikusainkat mi magunk termeljük ki folyamatosan. A demokrácia azokat segíti hatalomba, akik a legtöbb ember bizalmát megszerzik. Aki pedig mindenkinek tetszeni akar, hazudni fog. Ha pedig a legnagyobb hazugság nyeri a legtöbb szavazatot, akkor ezzel kész is az a rendszer, ami megtalálja a társadalom leggátlástalanabb embereit, és felemeli őket vezérnek.

Új közösséget szervezünk, a jelenlegi társadalomtól teljesen eltérő alapelveken. De pontosabb lenne azt mondani, hogy egyáltalán: Közösséget szervezünk! Mert nem egyszerűen gyengék a ma közösségei, hanem nincsenek. Az emberek azt sem tudják mi az, vagy minek az. Kortól, státusztól, szakmától függetlenül embertársaink magányosak, betegek, és feleslegesnek érzik magukat. Pedig mindenki fontos, mindenkire szükség lehet, csak meg kell találnia a helyét.

De nem csak azoknak szól ez a kísérlet, akik még nem találták meg a helyüket. Azoknak is, akik igen. Szeretnénk az erős, elkötelezett baráti társaságokat, klubokat, egyesületeket egy hálózatba csábítani, egy hatalmas országos közösséggé tömöríteni, hogy tagjaink az ország bármely pontján találjanak barátot, és az élet bármely területén találjanak szövetségest és segítséget.

Az ideális társadalom nem kapcsolatok alapján működik, de a miénk nem egy ideális társadalom. Ezen nem érdemes bánkódni, mert az nem változtat semmin sem. De meg lehet próbálni javítani a saját helyzetünkön, a családunk helyzetén, és a barátainkén. Az élet napjainkban egy csatatér, ahol ember embernek farkasa, és bárki hátbaszúr bárkit; mindebből pedig kizárólag a barátaink és családunk nyújt egy kis menedéket. De mi történne akkor, hogyha csak néhány százan legyőzendő ellenség helyett partnerként, szövetségesként, sőt mi több: Testvérként tekintenénk egymásra?

Mindez persze utópia volna, hogyha az egész társadalomra kívánnánk kiterjeszteni. Kevés ember hajlandó az önzetlenségre, és kevés embert hajt a naiv jószándék embertársaival szemben. Akit mégis ez hajtott élete kezdetén, mire felnőtt, kicsit már megtört, kicsit megkeseredett, és már puszta önvédelemből sem bízik senkiben. De van megoldás. Egy rendszer, amiben csak egy irányba lehet haladni. Egy rendszer, ami ösztönöz és jutalmaz hogyha adsz a közösségnek, és megvonja a bizalmat, hogyha ártottál. Egy rendszer, ami számszerűsítve működik, és objektív ténnyé teszi az addig szubjektív kérdést: ki mennyit ér a kollektíva számára? Ez a rendszer a UNITY.