Jelenleg elsősorban budapesti és környéki, 20-40 közötti érdeklődőket keresünk egy új app, a Unity bétatesztjéhez. Viszont. Ez nem pusztán applikáció, de egyben egy társadalmi kísérlet is.
Úgy gondoljuk a mai nyugati társadalomban az emberek mesterségesen el vannak szigetelve, el vannak idegenítve egymástól, és erőszakkal elvették tőlünk az Egység élményét. Ennek helyreállításáról szól az alkalmazás is.
Ahhoz, hogy a megfelelő, nyitott, közösségi szellemű embereket találjuk meg, akik hajlandóak lennének energiát szánni a csapatépítésre, készítettünk egy kérdőívet is. Így gyorsan és hatékonyan tudjuk eldönteni, kikkel tudnánk és szeretnénk együtt dolgozni. Tégy egy próbát! Gondolj bele. Ha kiderül, hogy hasonlóképp nézzük a világot, mennyi új társra, szövetségesre, barátra lelhetsz itt?
Persze a mai világban, ahol minden sarkon kéregetnek, vagy meg akarnak téríteni, vagy eladni a legújabb terméket, nem sok ember áll csakúgy meg, hogy szánjon öt percet vadidegenek kérdőíveit töltögetni. Ezért aztán úgy döntöttünk, összedobunk pár ajándékot úgy, hogy a társaságunkból mindenki belead egy-egy érdekes holmit, és mindezt kisorsoljuk a kitöltők között.
Az apróságok értelemszerűen újak. A nagyobb dolgok használtak, de kiváló állapotúak. Nem vagyunk multi, nincs mögöttünk tőke, mindez egy önszerveződő kezdeményezés, ezért aztán a vadonatúj dolgok helyett lemondtunk pár személyes tárgyról a jó ügy érdekében.
AZ AJÁNDÉKOK:
- XIX. századi Német Lovagrendi kard replikája, nem holmi öntvény, hanem valódi ST50 fegyveracél.
- Egy üveg 7 éves, minőségi 5 puttonyos tokaji aszú
- Szabóky Zsolt: A Kárpát-medence várai
- Monostori Markus: Hatalom és Felelősség
- Egy eredeti, 30 éves (!) Andújar 440 vadászkés.
- Egy Celestron UpClose G2 10×50 távcső
Ezeket az ajándékokat fogjuk kisorsolni december 8-án. A kérdőívben meg tudod jelölni, melyik érdekel!
A Unity lényege, és legfőbb funkciója a kapcsolatteremtés. De nem felszínesen, mint egy csevegő-alkalmazásban vagy a Facebookon. A Unity ezt meghagyja másoknak. A mi rendszerünkben nem beszélni lehet, hanem cselekedni.
Minden tagunk megadja azokat a témaköröket, amelyekhez ért, és amelyekben szeretne közreműködni, az alkalmazáson keresztül pedig láthatja azt, hogyha ezekben a dolgokban segítségre szorul egy társunk. A segítségéért cserébe
- fizetséget kap belső valutánkban, amit ő is fel tud használni,
- tapasztalati pontot kap, mely mutatja, hogy mennyire aktív és hasznos tag,
- több száz új kapcsolatot kap, melyek a bizalmon és hálán alapulnak.
A csoportunk valamivel kevesebb, mint egy éve indult, a Unity maga is azóta készül. Eleinte tollal és papírral, aztán, ahogyan gyarapodott a csapat, úgy átváltottunk a tettek és kódsorok mezejére, hogy most végre bemutathassuk azoknak, akiknek szól. Azoknak, akiket érdekel, hogy milyen önkéntesen, hatékonyan, közösen cselekedni egy jó ügyért.
Középtávú terveinkhez tartozik, hogy klubházat nyissunk Budapesten, ahol ún. „lakáskocsmát” nyitnánk a hét nagyrészére, kizárólag tagok számára, bizonyos estéken pedig gyűlést, rendezvényt, filmezést és hasonlóakat szerveznénk.
A célunk egyáltalán nem egy startup brand beindítása, ami aztán világszerte elterjed, és személytelen pénztermelő géppé válik. Mi valódi közösségeket akarunk, ismerni szeretnénk a tagjainkat, és azt szeretnénk, ha megismernék egymást is minél jobban. És egyáltalán nem szól akárkinek. Derítsd ki, hogy neked szól-e.
Jelenleg 200 béta-tesztelőre van szükségünk Budapesten, ebből még