Az ember alapvetően önzően viselkedik. Ez talán a korszellem miatt van így, vagy talán azért, mert már semmilyen vallási vagy nemzeti hagyomány nem nyújt alapvető morális igazodási pontot. Az is lehet, hogy a modern társadalom – ahol már nem kell vigyáznunk arra, hogy barátaink és közösségünk mit gondol rólunk – egyszerűen kitermeli a maga önző, ignoráns nemzedékeit. Az is lehet, hogy eredendően ilyen az ember, és ilyen volt mindig is, elszigetelt eseteket leszámítva.
Ugyanakkor végtelenül szenvedünk embertársaink önzőségén. Nincs olyan ember, aki ne tudná, milyen érzés, mikor csalódnia kell valakiben, mikor olyan helyzetbe kerül, hogy segítségre volna szüksége, és mégsem kapja meg attól, akire számított. Vagy mikor visszaélnek a bizalmunkkal.
Mindannyian tudjuk, hogy lehetne másként, lehetne jobban, de mégsem történik meg az átfogó siker, a sokszor emlegetett „összefogás”. Léteznek igazán bizalmas viszonyok, igazi barátságok, de ezek rendszerint nem nőnek túl két ember szövetségén. Pedig ha a megbízhatóság nem volna akadály, és csak pár tucatnyian erőt vennének magukon, és kiállnának egymásért a szorongatott helyzetekben, messzebb juthatnának, mint egyesével akárhány élet alatt.
Eredet
Ez nem csupán elmélet, tudom miről beszélek. Akik ismernek, tudják, mivel töltöttem közel tíz évet az életemből. Egy szervezetet vezettem, – nevezzük Rendnek – mely nem a fentebbi célból született, mégis ezen alapelv szerint működött. Mint ahogy sok nagyszerű dolog, ez is egy barátságra épült. Sok-sok év alatt, miközben erőnk egy jó részét szétforgácsoltuk buta politikai csatározással, és egy nemesnek vélt ügy melletti kardoskodással, közben a háttérben létrejött egy olyan erős szövetség, ami – most már látom – messze a legértékesebb tőkéje volt a társaságnak. Ha kellett, állást szereztünk egymásnak, ha kellett, pénzt adtunk egymásnak, ha kellett, szállást, otthont. Ismertük egymást, jobban, mint bárki, törődtünk egymás gondjaival, és támogattuk egymás céljait. Nem tudom elég érzékletesen leírni, meddig mentünk el ennek érdekében, ha kellett. Legyen elég annyi, hogy a végsőkig.
Olyan erőt, magabiztosságot és biztonságot nyújtott ez a szövetség, amit csak kevesen tapasztalhatnak meg.
Persze szó sincs róla, hogy ne lettek volna gyáva pillanatok, vagy botlások, bukások. De egy mindig jelenlévő viszonyítási pont segítette a tagokat, hogy fejlődjenek. Mivel tudták, hogy értük is meghozzuk majd a kellő áldozatokat, volt mibe kapaszkodniuk, ha kockáztatniuk kellett a szervezetért. És mivel mindenkiről tudtuk, ki ő, honnan jön és hová tart, ezért nem lehetett mellébeszélni, nem lehetett cserbenhagyni valakit, hogy aztán pár nap múlva ugyanúgy folytatódjon minden, mintha mi sem történt volna. Éppen, ahogy az informatikai társadalom előtti időkben, itt igenis számított az adott szó, és az, hogy milyen presztizse van az adott személynek. Ha továbbra is közénk akart valaki tartozni, nem tehette meg azt, hogy hazudozzon, letagadja amit tett, vagy egyenesen másokat sározzon be. Az ilyen viselkedéssel szemben egy baráti társaság, egy munkahelyi csapat vagy egy klub védtelen. De egy olyan szoros közösség, mint a Rend, ahol az idegeneknek és az újaknak nincsen szavuk, a bizalmat pedig ki kell érdemelni, nem fordulhatott elő hasonló.
Testvériség
Mellőzve a történelemórát, a Rend abban a formában, ahogy majd’ egy évtizedig fennállt, felbomlott. Nekünk, maradóknak pedig ki kellett találnunk, mi az, ami működött és jó volt, és mi az, amit el kell engedni. Egy évünk volt rá, hogy mérlegeljünk, és arra jutottunk, hogy egy nyilvánosságtól és aktuálpolitikától távolmaradó szervezetet akarunk kialakítani. A mai közélet a rosszindulat, a sárdobálás, a gyűlölködés, a megtévesztés hatalmas felhője, amiről nagyon rosszak a tapasztalataink.
A másik nagyon fontos változás a túlzott szigor elengedése. A nagyon szűk elit helyett egy minél szélesebb közösség megalkotása a cél, ahol kötelezettségek nélkül, pusztán a nagy számok törvénye alapján működtetjük a rendszert, azaz a cél az, hogy átlépjük azt a kritikus tömeget, amikor már mindig áll rendelkezésre kellő erőforrás ahhoz, hogy a beérkező igényeket kielégítse.
CÉL
Tehát minden egyebet félretéve a múltból, a Testvériség célja, hogy tagjait segítse és támogassa, mindenben, minden rendelkezésre álló eszközzel. Teszi pedig ezt a tagok önkéntes szolgálatai által. Ez nem jelenti azt, hogy ne húzódnának mélyebb szellemi motivációk a háttérben, de ezeknek ismerete, elfogadása, tanulmányozása nem elvárás a tagsághoz.
Ami szükséges, az a megbízhatóság, és a szolgálat. Cserébe a tagok számára szinte korlátlan lehetőségek nyílnak. Bármely szakember tag tudását, bármely befolyásos tag kapcsolatait, bármely testvér javait igénybe veheti, amennyiben megbízhatónak és tevékenynek bizonyul. Ezt pedig egy teljesen objektív és elfogulatlan rendszer ellenőrzi.
A Unity
Az egész szervezetünk egy szoftverre fog támaszkodni, ami a Unity nevet kapta a keresztségben. Ez egy telefonos alkalmazás, melyet Android alapon fejlesztünk. A későbbiekben várható egy web alapú, platform-független verzió is, de először, és legfőképpen az Androidra fókuszálunk. Ami az igazságos és tisztességes elbíráláshoz nélkülözhetetlen, az egy értékmérő rendszer. Itt nem pusztán arról van szó, hogy csillagokat kaphatunk más felhasználóktól, vagy hangzatos titulusokat a hozzászólásaink száma alapján.
Domínium
Minden ettől az értéktől függ. Az, hogy kérhetünk-e másoktól segítséget és szívességet, hogy magasabb fokozatot szerezhetünk-e, ezzel lehetőségeinket tágítva, hogy viselhetünk-e tisztséget a szervezetben vagy sem.
Az értékmérő eszközünk neve lehetne bármi; pont, kredit, lényegtelen. Azonban úgy neveztük el, hogy Domínium (a továbbiakban Đ). Ezt megörököltük a Rendtől, ahol hasonló célt szolgált, és tekintélyes múltra tekinthet vissza. Nagyszerűen működött, ahogy fog most is.
A rendszer egyszerű. A szolgálatainkért, ami bármi lehet (tényleg bármi, a bevásárlástól a beadandó megírásán át, a tankoláson, szállásadáson keresztül egy női tag zaklatójának megleckéztetéséig tényleg akármi), Đ-ot szerzünk. Ezt a Rendben egy tanács ítélte meg, hogy mi mennyit ér; azonban az események várhatóan magas száma miatt ennek szabályozását ezúttal a piacra bízzuk. Annyi kapaszkodót adunk, hogy a Đ névértéke nagyságrendileg 5.000 Ft, és száz centre osztható, ha szükséges.
A pénztől abban a nem mellékes apróságban különbözik, hogy könnyen megszerezhető, jóformán bármilyen rögtönzött tevékenységgel, ha az segít valakinek. Továbbá nincs és nem is lesz mesterségesen visszatartva, hiányt létrehozva a gazdaságban. Csak a mai pénzügyi rendszerben történhet meg az, hogy van munkás, volna munka is, mégsem történik semmi, mert a kis pénzünket fontosabbnak tartjuk, mint hogy megvalósuljon az adott feladat.
Azt, hogy ki mennyire hasznos az egész Testvériség számára, azt tökéletesen meg tudjuk figyelni az alapján, hogy mekkora Đ mozgás fog történni nála. Ha aktív, úgy ez a szám magas lesz, és megbecsült, kiemelt taggá válik, ha pedig nem tesz semmi hasznosat, úgy egy türelmi idő után megszüntetjük tagságát, és ezzel számára a játék végleg véget is ér.
Béta teszt
Azokat, akik most olvassák ezt a dokumentumot, ennek a rendszernek az átfogó tesztelésére hívjuk meg. Persze azzal a nem titkolt reménnyel, hogy megváltoztatja az életüket, és velünk maradnak ebben a hatalmas társadalmi kísérletben. Számos dologról nem esett még szó, de a továbbiakban mindent ki fogunk vesézni. Nem törekszünk világhírnévre, nem kívánjuk trendi névvel eladni ezt a dolgot, mint valami új sharing economy terméket. Nem indítunk startup-ot. Egy élő, lélegző, valódi közösséget akarunk felemelni. Nem akárkikből, és nem akárhol, hanem most, 2018-ban, először Budapesten. A lényeg számunkra nem a profit, hanem a változás.
