Merre tovább, fehér ember?

John Jackson, American Renaissance, February 1, 2021.
Fordította: Ulomenen

Könyvismertető: Greg Johnson – Fehér identitáspolitika (White Identity Politics)

A Counter-Currents webmagazin szerkesztőjének, Greg Johnsonnak nemrég jelent meg legújabb könyve, ami a népszerű White Nationalist Manifesto folytatása. Az írásmű nagyobb része már korábban megjelent a weboldalon, és azt a nézetet támasztja alá, hogy a „fehér identitáspolitika szükségszerű következménye a multikulturalizmusnak; nélkülözhetetlen a fehérek túlélése érdekében, és teljes mértékben helyénvaló”.

Dr. Johnson bemutatja a fehér identitáspolitika három alapvető elgondolását:

„Vérség, kultúra és a sajátjaink szeretete”

…végül felvázolja egy fehér politikai mozgalom létrejöttét.

2015 óta mainstream írók számtalan könyvet publikáltak az identitáriusokról, nacionalizmusról és populizmusról. Dr. Johnson jónéhányat szemléz közülük, például José Pedro Zúquete: Az identitáriusok (The Identitarians), Yoram Hazony: A nacionalizmus erénye (The Virtue Of Nazionalism) és Francis Fukayama: Identitás (Identity). Ezek és más hasonló művek hasznos információkat nyújtanak a nacionalisták számára és meglepően egybecsengenek a mi nézeteinkkel. Dr. Johnson az egyik fejezetben Ashley Jardina: Fehér identitáspolitika (White Identity Politics) c. művére fókuszál, mely rasszokkal és politikával kapcsolatos friss közvélemény-kutatásokkal mutatja be, hogy a fehér amerikaiak 52-73 százaléka a saját rassz-identitását legalábbis közepesen fontosnak tartja. 30-40 százalékuk szerint a saját rasszuk „sok” vagy „elég sok” mindenre lehet büszke. Csak 14-25 százalék szerint valós dolog a „fehér privilégium”, és mindössze 16-23 százalék véli, hogy szükségtelen a fehéreknek a politikai mozgósítás csoportérdekük védelmében.

Ezek a számok meglepőek és bátorítóak is. Kevés fehér gyökértelenedett el és egy mérhető kisebbség büszke fajtudatot mutat, még a tabuk ellenére is. Prof. Jardina úgy találja, hogy ezek az emberek „nem mutatnak szignifikáns átfedést azokkal az amerikaiakkal, akik negatívan állnak hozzá más rasszokhoz.” Más szavakkal: a fehér identitás nem egyenlő a feketék vagy más színesek „gyűlöletével.”
Dr. Johnson érvelése szerint ezekben a fehérekben lehetséges támogatókat kellene látnunk. Ehhez egy szakértői csoport felállítását javasolja, amely felkutatná a módját, hogyan lehetne „tovább vezetni őket az úton és elmélyíteni a tudatosságukat”.

Dr. Johnson szemlézi a brit akadémikus, Roger Eatwell és Matthew Goodwin könyvét is, melynek címe Nemzeti populizmus: Lázadás a liberális demokrácia ellen (National Populism: The Revolt Against Liberal Democracy). Noha mainstream kiadónál jelent meg, a Nemzeti Populizmus a szokásos hisztéria nélkül tárgyalja a Brexitet és Donald Trump megválasztását. A szerzők amellett érvelnek, hogy ezek és más hasonló események nem a fasizmus újjászületésének köszönhetők, és nem is szélsőséges csoportok műve. Ehelyett az általuk „négy D”-nek hívott (az angol szavak nyomán) elvekben látják a nemzeti populizmus töretlen népszerűségét:


Bizalmatlanság: az érzés, hogy a politikai elit valójában nem törődik a rábízott dolgokkal és emberekkel.
Kihátrálás: az emberek a továbbiakban már nem tudnak azonosulni a megszokott politikai pártokkal. Pusztítás: az a rombolás – ideértve a kulturális elidegenedést – amit a migráció és a multikulturalizmus okozott.
Nélkülözés: a közép- és munkásosztály életszínvonalának csökkenése a globalizmus miatt.  

Dr. Johnson több közvélemény-kutatást idéz, hogy bemutassa, a fehér mozgalmárok eszméi népszerűek a Nyugaton. Egy a 2016-os elnökválasztás után végzett Ipsos-MORI felmérés azt mutatta, hogy csak az amerikaiak negyede tartja jó dolognak a migrációt az országa számára. A számok még alacsonyabbak Franciaországban (14%), Olaszországban (10%) és Magyarországon (5%).  Egy másik felmérés kimutatta, az európaiak mekkora része támogatná a muszlim migráció teljes tiltását: 71% Lengyelországban, 65% Ausztriában 64% Magyarországon és Belgiumban, 61% Franciaországban.

Dr. Johnson amellett érvel, hogy a fehér identitáriusoknak össze kellene hangolódniuk a nemzeti populizmussal, aminek nagyon széleskörű a támogatottsága. Az európaiak majdnem háromnegyede véli úgy, hogy a politikusokat nem érdekli, mit gondolnak az emberek. Sokan egyetértenek egy másik közvélemény-kutatásban megfogalmazott hasonló jelentésű mondattal: „A vezető politikusok nem törődnek az olyan emberekkel, mint én”. A globális átlag 63 százalék, sok európai országban ez magasabb: Lengyelországban (71%), Olaszországban (72%) és Franciaországban (78%).

Az emberek nagymértékben azonosulnak a saját fajtájukkal. A Világérték Szemle (World Values Survey) weboldal szerint sok országban a többség „erősen egyetért” a nemzeti identitással: 64% Oroszországban, 61% Észtországban, 57% Svédországban és 52% Lengyelországban. A fehér nemzetekben az emberek túlnyomó többsége „meglehetősen büszke” vagy „nagyon büszke” a nemzetiségére. A „nagyon büszke” számadatai: Ausztrália (70%), Lengyelország (60%), Új-Zéland (63%) Spanyolország (55%), USA (56%). A többség hajlandó lenne harcolni a nemzetéért egy háborúban, például a lengyelek 71%-a, a svédek 69%-a, a románok 65%- a és az amerikaiak 58%-a.

Sok ember ért egyet a világpolgárság eszméjével, de kevesebb, aki „teljesen egyetért”, 10%-tól (Hollandia) maximum 27%-ig (Svédország). A világpolgárság eszméjének elutasítása legmagasabb Fehéroroszországban (50%), Oroszországban (45%), Ukrajnában (40%) és Németországban (36%).

A legtöbb EU állampolgár egyetért a kijelentéssel: „Az Európai Unió állampolgáraként látom magam”, de csak minden ötödik az, aki „teljesen egyetért” ezzel. Az arány legnagyobb Ciprus megosztott nemzetében (34%) és a legkevesebb 6%-al Hollandiában és 12%-al Németországban.
Néhány országban sokan nem EU állampolgárként látják magukat: a hollandok 40%-a és a németek 41%-a. Az EU politikusai nagyobb arányban éreznek szoros kötődést az európai identitáshoz, mint az átlag népesség (több, mint 70%-uk). Az EU politikai elitjének 71%-a állítja, hogy profitál az EU-ból, míg az átlagembereknek csak 34%-a állítja ugyanezt.

A Fehér Identitáspolitika utolsó fejezete, a „Feltörekvő Fehér Népek Kiáltványa” célokat tűz ki a rassztudatos fehéreknek.  Először is növelnünk kell a népességben a fehérek arányát. Emelni kell a fehér születési rátát, lezárni a nem-fehér migrációt, valamint növelni az országelhagyó színesek számát hazatelepítéssel és más eszközökkel.

A kormánynak javítania kell a fehérek életkörülményeit specifikus programokkal, meg kell szüntesse a drogkrízist és véget kell vetnie a reményvesztettség okozta népességfogyásnak. A kormánynak továbbá biztosítania kell a fehérek kulturális dominanciáját. A fehér amerikaiak nyelve, kultúrája és történelme kell, hogy legyen a minta mindenki számára.

Dr. Johnson reméli, hogy a fehér rassztudat elleni tabuk ledöntése „kizúdítja a fehér identitás özönvizét”. Az első lépés, – amit ez a jól átgondolt és elérhető könyv biztosan segít megtenni – hogy meggyőzzük az embereket arról: semmi rossz nincsen abban, ha a saját oldalunk pártját fogjuk.

Kategória: Egyéb