Csuklyás sárkányok


A lelkész látomása

Terebélyes fekete matróna. Fején színes kendő, száján széles mosoly, ring a dereka, integet a keble. Vastag alsó ajka piros-lilán fityeg alá, villognak gyönyörű fehér fogai. Nagy orrlikaival, munkában megfáradt ráncos arcával szépnek igazán nem mondható, s tán még fiatalon sem volt az. Mégis csupa odaadás, szeretet, bizalom, így, körülbelül hatvanévesen is, csupa gyermekded derű az egész asszony. Igazi mammie. S folyton mesél. Kissé racs-csolva pergeti a r-eket. Egy titkos társaság tagjairól, tetteiről, illetve rémtetteiről, mintha a kisfiú meg tudná érteni:

— Fehér paripákon vágtattak a házunk előtt… Kísértetek voltak, úrfi…igen, fantomok… Képzelje, úrfi, vizet kértek, és vederszámra itták, igen, hoztam nekik eggyel, megitták, egyetlen egy csuklyás kísértet szemem láttára három veder vizet ivott meg… Nem hiszi? Pedig színigaz. Esküszöm. Mások meg halálfejet viseltek, aztán leakasztották a nyakukról… Jaj, de féltem… az egész család reszketett…

Rettenetes, mit műveltek… óriási kereszteket égettek éjszaka, mérföldekre világított a lángoló feszület…

A mammie elhallgatott. Egy pillanatra lehunyta szemét, lelki szemével látta a régi rémségeket, amelyeknek a hetvenes években volt a tanúja Georgia államban. Az ilyen sebek örökre nyomot hagynak a lélekben. Hát még, amit el sem mert mesélni a kis Williamnek: a lincseléseket, a korbácsolásokat, a kínzásokat. Ném gyerekfülnek való történetek…

De amit mégis elmesélt, az nagyon is megmaradt William Joseph Simmons emlékezetében. Soha életében nem felejtette el, mit mesélt neki az öreg néger dajka Atlantában, Georgia fővárosában, a nyolcvanas években. 1901-ben, amikor már teológus volt, látomása támadt. Ö is látta, vagy látni vélte a fehér palástban, hegyes csuklyában robogó álarcos lovasokat. S térdre borulva megesküdött: — Esküszöm az élő Istenre: én is alapítok egy testvéri társaságot a Ku Klux Klán emlékére!

 Esküjét azonban csak 1915-ben tartotta meg a metodista lelkész: akkor ültetett álarcos cimboráival tűzkeresztet Atlanta dombjaira. A gazdag kereskedőváros pamutkalmárai nem nagyon szerették a tüzet: az aggastyánok még emlékeztek rá, hogy 1864 tavaszán, mielőtt Sherman északi generális elfoglalta a rabszolgatartók eme fontos állását, Hood, a déliek visszavonuló tábornoka mindent felgyújtott, mint az oroszok Napóleon előtt…

Simmons lelkész úr azonban úgy hitte, isteni parancsot teljesít, amikor látomásainak nyomán végre megvalósította hő vágyát, s szárba szökkentette a mammie elbeszélései nyomán lelkében már kicsírázott magot. Fantasztikus ellentmondás, ritka paradoxon, hogy a négernyomorító titkos társaság éppen egy

ébenbőrű dajka meséi nyomán éledt újjá! Bár nyilvánvaló, hogy ez a körülmény inkább csak egyéni és alanyi szerepet játszott, s a döntő tényezők elsősorban történelmiek, társadalmiak, politikaiak, gazdaságiak, meg persze tömeglélektaniak voltak.

No, de hogyan is született az első Ku Klux Klán, amelyet 1915-ben Simmons felélesztett? Azokhoz a nacionalista mozgalmakhoz tartozott, amelyeket az amerikaiak a nativista szóval

illetnek, vagyis azoknak a yankeeknek, igazi „bennszülött” amerikaiaknak a megmozdulása volt, akik féltékenyen tekintettek az újonnan bevándoroltakra, s vagyonukat, érvényesülésüket féltették a „jöttmentektől”, szóval konkurrenciát láttak az állandóan özönlő európaiakban. Valójában eredetileg a protestáns úttörők, az első amerikai telepesek, a pionírok önmegőrző reflexéről volt szó, arról, hogy az Újvilág megteremtői nem nézték jó szemmel az országukba tömegesen bevándorló európai katolikusokat. Tehát eleinte szó sem volt négerekről. Tulajdonképpen vallásos mezbe öltöztetett idegengyűlöletről volt szó, mely gazdasági alapokon nyugodott. A régi holland és angol telepesek és ültetvényesek örökösei irigykedtek a frissen bejött európaiak virágzó vállalataira, s ijedten látták, hogy New Yorkból lassan a világ legnagyobb olasz, lengyel, ír városa lesz.

A veszély valóságos volt: míg 1830-ban a 13 millió főt számláló lakosságból csupán 400 000 volt az idegen, a következő húsz esztendő folyamán két és fél millió európai vándorolt be (javarészt katolikus írek). Ezek szorosan tömörült telepeket alapítottak, saját iskolával, milíciával, templommal. A 100 %-os amerikaiak, a protestánsok megijedtek. Megteremtették az American Protestant Union nevű szervezetet, amelyből aztán 1843-ban megszületett a Republikánus Párt. Ez alapítóokmányában kinyilvánította, hogy a „pápista felsőbbség tana nyíltan szemben áll a köztársasági kormányformával”. Ami így, első pillantásra valamilyen haladó szellemű megmozdulásnak tetszik, hiszen a Vatikán ellen irányult. A valóság azonban sokkal bonyolultabb volt: a katolikusok ellen indított hadjárat alapjában véve reakciós jellegűvé vált. 1845-ben Philadelphiában megszületett a Native American Party, mely kiáltványában azt hirdette, hogy „az Egyesült Államok nemsokára Európa leprás ispotályává és fegyenctelepévé válik”. Az amerikai katolicizmus gyorsan hódított: íme az amerikai katolikus templomok száma:

1830-ban 230

1854-ben 1712

1890-ben 12 000

1890-ben, Harrison elnöksége alatt, a német, osztrák-magyar és főleg olasz katolikusok beözönlésével szemben újjáéledt az antikatolikus mozgalom az American Protective Association megalapításával. A szervezet a pápát ostorozta, s egyes államokban az öreg farmerek fegyvert gyűjtöttek, hogy szembeszálljanak a pápistákkal, akik állítólag fel akarták gyújtani a farmokat és az „eretnekek”, mármint a protestánsok házait… Az American Protective Association 1892-ben beolvadt a Republikánus Pártba, s aztán szépen eltűnt, mert a pápistáknak eszük ágában sem volt felgyújtani a farmokat…

Táncoló csontváz

Az első Ku Klux Klán a polgárháború után két évvel és John Brown híres négerfelkelése után nyolc évvel, 1867-ben alakult, részben a haladást képviselő Észak győzelmének visszahatásaként, mert e győzelem következménye a rabszolgafelszabadítás volt s a négereknek (elvben!) megadott szavazati jog. Az északiak diadalát egyébként súlyos gazdasági válság követte. Délen a fehérek féltek, hogy a többségben levő feketék a választásokon felülkerekedhetnek. Tehát az eredetileg a katolikus irlandiak ellen indított önvédelmi tevékenység most a „fekete veszedelem” ellen irányult, s defenzívából offenzívába ment át. Minden áron meg kellett akadályozni, hogy négerek is szavazzanak.

Főleg a „niggerek” megijesztésére, terrorizálására alapította meg néhány fiatal volt déli tiszt Nashville városában, Tennessee államban a Ku Klux Klán nevű titkos társaságot, mégpedig hangzatos erkölcsi eszmék jegyében: a családi otthon szentsége, a vallás védelme stb.

De álljunk meg ismét csak a névnél — annál is inkább, mert a világ valamennyi titkos társasága közül alighanem ez viseli a legkülönösebb elnevezést. Honnan jön a Ku Klux Klán kifejezés, illetve szóhármas? A legfantasztikusabb származtatásokat javasolták. Egyesek szerint hangutánzó szavak, amelyek a régi mordályok, ósdi puskák megtöltését utánozzák. Azt hiszem, ez eléggé nevetséges és légből kapott, semhogy érdemes lenne szót vesztegetni rá. Mások szerint az egyik szó, mégpedig a Klux a latin lux (fény) torzított alakja lenne. Megint más feltevés szerint ez a Klux a görög kükloszból (kör

— ebből lett a mi „ciklus” jövevényszavunk, de ez van például a „bicikli”-ben is) származnék, amelyhez az alakuló gyűlésen egy kedélyes tag javasolta hozzátenni a Klán (törzs, nemzetség, népcsoport) szót. A két K betű ismétlődése, az alliterá-ció tetszett a többieknek is, és elfogadták a végül háromszoros K kezdőbetűs nevet, amely a továbbiakban nem kis szerepet játszott, hiszen a naiv tömegeket mindig vonzzák a hangzatos kifejezések… főképp, ha jelentésük ismeretlen. A tagokat Klansmaneknek nevezték, vagyis a Klán embereinek, de a K még sokkal nagyobb szerepet játszott — mint látni fogjuk — a második, a Simmons-féle társaságban, ahol minden rang neve K-val kezdődik.

A XIX. század utolsó negyedében nagyon sokat hallatott magáról a titkos társaság, kivált Délen. Célját javarészt el is érte: a rabszolgasorsból jogilag felszabadult, de gyakorlatilag még mindig szolgaságban sínylődő négereket sikerült vad éjszakai fáklyás lovaglásokkal, csuklyás álarcokkal, keresztégetésekkel s azokkal az egyéb módszerekkel megrémíteni, melyekről a mammie mesélt a kis Simmonsnak. A titkos társaság tagjai mindenféle komédiát, fogást, bűvészkedést felhasználtak, hogy elrettentsék a feketéket. Az egyik klasszikus trükk volt az említett mértéktelen vízivás: a fehér palástos „lovagok” hó-lyagokat dugtak lepleikbe, s ebbe folyt vederszámra a víz, amitől a naiv négerek annyira megrémültek. De szerepeltek még ebben a szörnyű társadalmi tragikomédiában táncoló csontvázak, halálfejek s mindenféle szemfényvesztés, amellyel úgy gondolták — és sajnos, nem csalódtak —, megriaszthatják a babonás négereket.

Ez a bűvészkomédia persze csak az ártatlan feketék ellen irányult. A „bűnösökkel” már egészen másképp bántak el! Ha egy néger a fehér telepesek, ültetvényesek, birtokosok vagy gyárosok elfogult ítélete szerint a legesekélyebb vétket követte el, a Ku Klux Klán büntetőexpedíciót indított. Megverték, sőt sokszor meglincselték, s rémtettük színhelyén otthagyták a K. K. K. névjegyet. A társaság tagjai közt eredetileg sok naiv, megtévesztett, de alapjában véve becsületes amerikai hazafi volt. Most rakásra léptek be a garázda vagányok, a közönséges bűnözők, a szilaj kalandorok, a nagyszájú, vállalkozó kedvű, szadista hajlamú egyének. A társaság fosztogatott, gyújtogatott, gyilkolt. A hatóságok kénytelenek voltak közbelépni. Alig négy esztendővel a titkos társaság megalapítása után az 1871-es Antikuklux-törvény teljhatalmat adott az elnök kezébe, s ő katonai erővel igyekezett megfékezni a Klansmanek tevékenységét. A Szenátus vizsgálatot indított, és fényt derített a társaság középkori praktikáira. Előkerült az eskü szövege, melyet az új tagok tettek:

„Én X. Y., ünnepélyesen esküszöm a mindenható Isten előtt, hogy sem bejelentéssel, sem jellel, sem jelképpel, tettel, vagy szóval, de semmiféle más módon sem fogom elárulni, sem egyetlen titkát, jelét, ölelését, jelszavát, rejtelmét vagy nyilatkozatát a…-nak, és senkinek sem fogom megmondani, hogy én is tagja vagyok.”

Az alapszabályok szerint az a tag, aki feltárja, vagy valamilyen módon szellőzteti a társaság titkait, áruló, s bűnéért halállal lakol.

Egyébként a társaság első Nagymestere, Forest generális, aki már maga sem bírt fékeveszett Klansmanjeivel, úgy döntött, hogy saját meggondolásából feloszlatja a társaságot, amelynek hajmeresztő tevékenysége kihívta maga ellen a becsületes amerikaiak, no meg a világközvélemeny felháborodását, s amelyre már különben sem volt szükség, mert közben a fehéreknek sikerült a négereket újra háttérbe szorítaniuk mind politikailag, mind gazdaságilag.

Nem rossz business

Az első világháborúban megint sok szó esett az amerikai négerekről, akik javarészt kitűnően helyt álltak a hadseregben. A katonáskodás egyébként sok feketének kinyitotta a szemét: Párizsban például látták, hogy a francia hadsereg színes bőrű katonái mennyivel kevesebb megkülönböztetést szenvednek, sőt nem egy esetben még kényeztetik, babusgatják is őket. Egyes amerikaiak, megint főleg Délen, a négerüldözés és a lincselés hagyományos hazájában, újra felidézték a fenyegető fekete veszedelmet. Ennek elhárítására alapította újjá — mint mondottam — William Simmons metodista (ez a legnépesebb protestáns felekezet) pap a hírhedt Ku Klux Klánt, 1915-ben, Atlantában. Ez a Simmons egyébként egyáltalán nem úgy festett, mint egy lelkész: hat láb magas, atléta termetű sportsman volt, elég megnyerő külsejű, sima szájú, jó beszédű, sőt szívesen és bőségesen papoló ember, akinek egy negyedórás szónoklat meg sem kottyant. Ö is tetszetős jelszavakkal kezdte műveletét: a családi tűzhely szentségéről szavalt, fennen hirdette az özvegyek és árvák oltalmazását, no meg a fehér faj felsőbbrendűségét.

Míg Délen természetesen a K. K. K. fő fegyvere a négerellenesség s fő tevékenysége a négerüldözés volt, Északon, ahol a feketék nem voltak olyan sokan, másrészt (s persze részben éppen ezért) nem volt olyan heves a fajüldözés, a titkos társaságnak más módszerekhez kellett folyamodnia. Itt főleg — a régi yankee protestáns hagyományokhoz híven — a katolikusellenességet lovagolta meg. Ezt azonban csakhamar háttérbe szorította a szocialista-, illetve kommunistaellenesség. Elsősorban negatív jellegű mozgalom volt. Nem azt hangoztatta, mit kíván, hanem főleg azt, hogy mit nem.

Az első világháború után meglehetősen nehezen indult el a K. K. K. csuklyás szekere: Simmons, mint igazi metodista hitű pap, a metafizikai rejtelmekben, a lélek sötét örvényeiben vájkált, s nem bizonyult elsőrangú szervezőnek és agitátornak. 1920-ban azonban a titkos társaság vezetősége jelentős új erőkkel gyarapodott: belépett Edward Young Clarke és Elizabeth Tyler. Mindkettő értette a módját, hogyan töltse fel a kasszát. Igénybe vették az amerikai reklám széles skáláját, kihasználtak minden hirdetési és hírverési lehetőséget — s ez az USA-ban bizony roppant nagy. Clarke ötlete nyomán Washingtonban 20 000 lovas Klansman rendezett felvonulást teljes díszben. Clarke szervező és toborzó ügynökei jól működtek: ezrével léptek be az új tagok. Annál is inkább, mert — businessről lévén szó — a verbuválok minden tíz dollár tagdíj után részesedést zsebeltek be. A jutalék másik része Clarke meg Tyler zsebébe került, úgyhogy a helyi K. K. K. ,.barlangnak” (így nevezik a Ku Klux Klán alapszervezeteit) nem sok maradt. A legügyesebb toborzó ügynökök évente több tízezer dollárt kerestek. Az eredmény az lett, hogy míg Simmons idején csupán 5—6000 volt a Klansmanek száma, hála Clarke-nak meg Tylernek, a húszas években ez a szám már egymillió fölé ugrott, ami nagyon jelentős, ha a társaság által kimutatott 6 milliós tagság nem is felelt meg a valóságnak. Ám nem csupán a tagdíjak hizlalták a közös kasszát és a vezetők egyéni zsebét: a szemfüles K. K. K. korifeusok remek ötletekkel szedték ki a dollárokat a hiszékeny honpolgárok bukszájából. Így például felettébb jó üzletnek bizonyult a helyi „barlangok” alapítását engedélyező pátensek kiadása, s még jobbnak a palástok és csuklyák gyártása és eladása. Georgia államban egy Gate City Manufacturing C° nevű vállalatot alapítottak; ez a gyár 2 dollárért készítette az egyenruhákat. Ezt azután a társaság hat és félért adta el a tagoknak, ami lehetővé tette, hogy Simmonsnak, a „Láthatatlan Birodalom” (így nevezték konspiratíve az egész K. K. K. társaságot) Birodalmi Varázslójának császári palotát vegyenek Atlantában 250 000 dollárért.

A betűrím hatalma

A második, azaz Simmons-féle „Láthatatlan Birodalom” szerkezeti felépítése teljesen központosított volt. Noha a társaság hevesen ostorozta volt a pápisták centralizált szervezetét, no meg a pápa csalhatatlanságát, s később még bőszebben, még ádázabban támadta a kommunistákat — mondom, maga a K. K. K. teljesen a központi vezetésre és a legfőbb vezetőre alapozta működését. Az alapszabályok szerint „a rend (a Klansmanek lovagoknak — knight — mondották magukat, és társaságukat következésképp „lovagrendnek” nevezték) legfőbb hatalmassága a Birodalmi Varázsló, akinek hatalma meg nem osztható”, ö nevezi ki, vagy bocsátja el a többi tisztségviselőt. A K. K. K. szervezete teljesen tekintélyelvi, sőt mondhatnám, katonai. (Simmons talán emlékezett rá, hogy ezredesként harcolt a spanyol-amerikai háborúban…)

A „Láthatatlan Birodalom” felölelte az egész Egyesült Államokat. A birodalmat „Királyságokra” osztották fel, ezek többé-kevésbé megfeléltek az egyes amerikai államoknak. A birodalmat kormányzó Varázslónak közvetlenül a Nagy Küklopszok (a görög mondavilág félelmetes, egyszemű óriásai) voltak alárendelve. A „Királyságok” élén pedig a Nagy Sárkányok, továbbá a Hidrák (ez is egy sárkányfaj zat) álltak.

A Királyságokat klantonókra. osztották, ami nyilván a canton (járás, körzet) szó sárkányosított változata. S ezzel megint nyakig vagyunk a kázásban, abban az alliterációs hóbortban, amelyet a Ku Klux Klán tudatosan vagy ösztönösen oly következetesen fogott vészes és viharos vitorlájába. Megvallom, itt egy kissé zavarban vagyok, én ugyanis kedvelem a betűrímet, gyakorta élek is vele írásaimban. Szeretem ezt a roppant ősi rímfajtát, amely minden nép közmondásaiban tovább él („vak vezet világtalant”), s amelyhez oly szívesen fordult Tóth Árpád („S billeg sok bóbitás banka kevélyen”) vagy Babits Mihály, akinek Karinthy szerint, „nyersei nyőleg a Nyugatban nyelentek meg”… A Klansmanek alliterációkedvelése azonban az ősi rím- és ritmusösztönöket aljas cél érdekében használja fel. A betűrím is olyan, mint a gép vagy a fegyver: lehet igaz, de sajnos lehet hamis ügy érdekében is használni.

Visszatérve a „Láthatatlan Birodalom” hierarchiájához: a klantonokat klavernékre (barlangok) osztották. A Nagy Küklopsz (megjegyzem, ez is alliterál), alá egy tanács van rendelve, melyben a Klaliff (alelnök), a Klokard (lektor), a Kludd (alamizsnás vagyis tábori pap), a Kligrapp (titkár), a Klabel (pénztáros) meg egy csomó Kiadd, Klarogo, Klexter és Klokann foglal helyet. A tagokat Klavalierknak vagy Knightóknák, tehát „lovagoknak” nevezik. Ekkora K-infláció!

A törvényhozó hatalmat a Birodalomban a Klonvokation gyakorolja, mely nyilván a convention szóból keletkezett. A legfőbb igazságügyi (ha egyáltalán szó lehet igazságról, ezeknél a sárkányfiaknál…) hatalmat pedig egy Kloneilium nevű tanács tartja a kézben. Végül ismét egy K: a Ku Klux Klán lapját Kouriernak hívták. Bizonyára szerepelt még e szertelen szervezet életében sok más K is, de ezekről nem szól a Krónika…

Új középkor

Csuklya, lepel, égő kereszt, fáklya, álarc, kísértet — e társaság tevékenysége csakugyan a legsötétebb középkori módszerekre emlékeztet, persze nem csupán a külsőségekben, hanem főleg véres, megtorló és kegyetlen, kínzó módszereiben is. Ahogyan szaporodtak a tagok, úgy nőtt a titkos társaság becsvágya. Egyre gyakrabban lépte túl kezdeti antikatolikus, illetve négerellenes működésének határait, s beleszólt az egész amerikai politikai és társadalmi életbe. Támadta a Népszövetséget, porondra lépett a választási hadjáratban. A Birodalmi Varázsló és a Nagy Sárkányok nem elégedtek meg az írásbeli vagy a szóbeli propagandával: úgy kezelték a Klansmaneket, mint a gyerekeket: a kezükbe nyomtak egy cédulát, rá volt írva, kire kell szavazniuk. Nem egy választókerületben be is futott a Ku Klux Klán jelöltje. A híres prosperity éveiben, vagyis az 1922-ben megindult általános gazdasági felvirágzás idején, amikor a trösztök, kartellek és monopóliumok profitja soha el nem ért szintre emelkedett, és a gyárosok, nagyvállalkozók és börzések jövedelme példátlanul megnőtt, a K. K. K. is prosperált. Ezzel párhuzamosan fellendült a munkásmozgalom is. Még 1919-ben megalakult, a Szocialista Párt balszárnyából kiválva, a kommunista párt. A háború után sok nagy sztrájk zajlott le. Különösen a bányászatban és a közlekedésben voltak hevesek és tartósak, de — főleg a munkásosztály, illetve a szakszervezetek megosztottsága, valamint egyes szakszervezeti vezetők romlottsága, gengszterbarátsága miatt —, kudarccal végződtek, ami a munkásmozgalom fellendülése után újabb hullámvölgyhöz vezetett. A dolgozók ellen indított különféle hadjáratokban, különösen a kommunistaellenes akciókban a Ku Klux Klán járt az élen.

1929-ben, a Wall Street „fekete péntekje” után Amerikára zúdult történelmének, sőt a világtörténelemnek legnagyobb gazdasági válsága, mely azután végigviharzott az egész világon. Az ipari termelés majdnem a felére zuhant, s rohamosan nőtt a munkanélküliek serege (1933 márciusában elérte a 17 milliót!). De 1929 nemcsak a roppant megrendüléssel járó gazdasági válság éve volt, hanem az elnökválasztásé is. Mikor a katolikus Al Smith bejelentette jelöltségét, a Ku Klux Klán, amelynek fennállása során körülbelül ekkor volt a legtöbb tagja és a legnagyobb befolyása, teljes erejével ellenfelét, Herbert Clark Hoovert támogatta, aki mint a republikánusok egyik vezére, már régóta kiszolgálta a nagytőke érdekeit, s aki vadul szovjetellenes volt, annál is inkább, mert 1917-ben elvesztette Oroszországban befektetett tőkéit. Buzgón szította a szovjetellenes intervenciót, és részt vett a Magyar Tanácsköztársaság ellen szervezett gazdasági zárlat megteremtésében is. 1921-től 1928-ig kereskedelemügyi miniszterként működött, s mindenben a nagybankokat, nagykereskedőket és nagybirtokosokat támogatta. A választási harc idején a Birodalmi Varázsló áttette főhadiszállását a déli Atlantából Washingtonba. Hoo-vert megválasztották az Egyesült Államok elnökének, amelyben nem kis része volt a K. K. K.-nak. A titkos társaság diadalt ült: azt állította, hogy megmentette Amerikát a pápistáktól vagyis a Vatikán híveitől, akikkel, mint láttuk, elég zavaros okoskodás folytán egy kalap alá vette a szabadkőműveseket, a liberálisokat, a radikálisokat, sőt a szocialistákat és kommunistákat is.

Fogorvosból varázsló

Az 1929-es választásokon azonban már nem az 1915-ös felépítésű és szellemű, kissé még pórias és vidékies Ku Klux Klán vett részt, hanem az 1923-as palotaforradalomból született városi és „nagyipari” K. K. K. Az alapító Simmons lelkészt megbuktatták.

Egy éjszaka, melyet atlantai kastélyában töltött, hajnali három óra tájt két Nagy Sárkány, nevezetesen Ste-phenson és Savage, felzavarta varázsálmából:

— ön túlságosan sokat dolgozik, s ön is elismerte, hogy jobb lenne, ha feladatainak egy részét más vezetőkre ruházná. Szerintünk helyes lenne, ha a Birodalmi Varázsló tisztségét a most tartandó kongresszuson Evans Nagy Küklopsznak adná át…

— Még nem döntöttem — dadogta szemét dörzsölve a Varázsló. — Majd megfontolom… de…

ellenben, azt akarom mondani, hogy… volna nekem egy másik elgondolásom… illetve jelöltem …

például Grady…

Savage komor ábrázatot öltött, illatosán parázsló havannáját áttolta szája bal szegletéből a jobb sarokba:

— Figyelmeztetjük, hogy egyes személyek olyan felszólalásra készülnek a kongresszuson, amely rútul bemocskolja az ön tisztes hírnevét. De mi ezt nem engedjük, mi ezeket a személyeket megöletjük. Ebből természetesen botrány lesz. S ezt a skandalumot, amely rossz fényben tüntetné fel társaságunkat, de persze önt is, csak úgy kerülhetjük el, ha Evans foglalja el az ön helyét.

— Rendben — adta be a derekát a volt metodista pap —, nem bánom, legyen Evans a Birodalmi Varázsló.

Azért ne féltsük Simmonst: jogait, kiváltságait és méltóságait (a K. K. K. vezetőinek több címe is volt egyszerre, Simmonsnak is három főrangja volt) potom 300 000 dollárért adta el, közben Georgia állam Legfelső Bíróságánál pert indított a győztes frakció ellen, s e pereskedés rengeteg sikkasztásról, vesztegetésről rántotta le a leplet.

Hiram (!) Wesley Evans eredetileg fogorvos veit, most azonban roppant jó szervezőnek, sőt kitűnő komédiásnak és leleményes rendezőnek bizonyult. Megrendezte a Nagy Éjszakákat, amelyeken százával avatták fel az új „lovagokat”. Ezek a big nightok egyszerre emlékeztettek a boszorkányszombatra, az orgiára és a szabadkőművesek vagy más hasonló titkos szervezetek felavatási szertartásainak rejtelmes, jelképes és a naiv lelkeket lenyűgöző ígéretes szertartásaira.

 Az éjszakai ceremóniák rendszerint valamilyen emelkedésen, halmon, dombon vagy hegyen zajlottak le, melynek csúcsára oltárt állítottak, s az amerikai lobogót, a bibliát, meg egy tőrt tettek rá. Az oltár mögött éjfélkor meggyújtották a hatalmas fakerésztet. Lángoló karjai mérföldeken át ijesztően integettek. Az oltárt meg a keresztet körülállták a fáklyás, palástba burkolózó, csuklyás lovagok. A csuklyán csupán két piros szegélyű nyílás volt: a két

szemnek. A felavatás után következett a parádé. Az újdonsült tagok, illetve „lovagok” serege bevonult egy közeli városba, melynek lakói hol örültek a varázslatos látványnak, hol rettegtek a Klansmanek várható túlkapásaitól. A bevonulás általában dermedt csendben történt, néha azonban lovasbandérium zenélt a menet előtt. A magas rangú „lovagok” színes ruháikban gépkocsin vonultak.

Mellettük zászlótartók haladtak, de nem lobogót, hanem világító keresztet vittek. Aztán jöttek az egyszerű, hosszú palástos tagok, akiknek csak cipőjük volt olyan, mint az átlagamerikaiaké. Evans jó lélekismerő volt, és úgy vélte, a csendes, rendes bevonulás, akármilyen színpompás is vagy akármilyen sejtelmes is, nem elég. Hogy a város lakói kellőképp az emlékezetükbe véssék a „lovagok” bevonulását, ahhoz kellett valami „extra” is. Mondjuk egy takaros kis incidens. S ha ez vérontáshoz vezet — annál jobb. Íme egy példa:

Amikor a pennsylvaniai Carnegie városkában — amelynek lakói részben katolikusok, részben protestánsok voltak — a K. K. K. bejelentette, hogy parádés felvonulást kíván tartani, a polgármester, incidensektől félve, betiltotta. Mivel azonban a Ku Klux Klán hírneve és presztízse forgott kockán, Evans nem tágított: 10 000 Klansman gyűlt egybe a környező dombokon, s a menet megindult a város felé vezető úton. Carnegie kapuinál torlaszok emelkedtek. A „lovagok” egy csapásra letarolták a barikádokat, és bevonultak. A lakosság az utcákon várta őket. Egyesek téglát, utcakövet hajigáltak a csuklyásokra. Kitört a verekedés. Eldördült egy puska. Egy fiatal Klansman, név szerint Thomas Abbott holtan rogyott össze. Evans sietve elhagyta a várost.

Sok más amerikai városban folyt le többé-kevésbé hasonló parádé vagy bevonulás. Evansék persze dúsan learatták a kiontott vérből származó dicsőséget, s az egész propagandamasina megindult, hogy fennen hirdesse a „lovagok” hősiességét, no meg az „aljas csőcselék” elvete-mültségét…

Kátrány és toll

Persze az volt a kivétel, amikor az áldozat a titkos társaság tagjai közül került ki. Éppen az ellenkező történt gyakrabban. Ha valaki nem tetszett a K. K. K.-nak, s nem néger volt, nem a lincselés bevált módszerét alkalmazták; ellene, egy levélkét küldtek neki: „Ön nem kívánatos elem városunkban. Takarodjék!” Ha az illető nem engedett a felhívásnak, következett az első megtorló művelet, a klasszikus amerikai szabadalom szerint való tarring and fathering, vagyis a „bekátrányozás és betollazás” — ez a látványos és a nézőket kacagtató, de az áldozatnak éppenséggel nem kellemes szertartás, amelynek során a kiszemelt áldozatot előbb bekátrányozták, aztán meghem-pergették tollban.

Hangsúlyozom, ez csak az első repressziós művelet volt, és ha a kipécézett ellenfél továbbra is ellenállt, követte a többi, ami persze már nem volt ilyen mulattató. A Ku Klux Klán a további megtorlások során különféle kínzásokhoz folyamodott: piros bélyeget sütött az áldozat bőrére, levágta egyes testrészeit, esetleg végül felakasztotta. Ha egész családról volt szó, az álarcos „lovagok” éjnek idején a famíliára gyújtották a házat, úgyhogy a lakók sokszor bennégtek. A húszas évek lapjaiban ezerszámra találhatók a hírek, amelyek ilyen esetekről számolnak be. Íme egy beszédes adat: arról az államról szól, amely mostanában is annyit hallatott magáról, mint a durvaság és az öldöklés hazájáról: 1922-ben Texasban több mint 500 ilyen merénylet vagy kegyetlenkedés játszódott le. 1923-ban Texas északi szomszédja, Oklahoma területén a Ku Klux Klán 2300 büntetőexpedíciót vezetett!

Persze a józan és tisztességes amerikaiak lázadoztak, és ha merték, kifejezést adtak felháborodásuknak. De nem sokan merték, s nem gyakran. A hatóságok vagy a titkos társaság tagjaival rokonszenveztek, vagy szintén meg voltak félemlítve, vagy szinte áthághatatlan akadályokba ütköztek, például abba, hogy a szemtanúk mindent letagadtak, alig mertek megszólalni, mert féltek, hogy ők is a meglincseltek sorsára jutnak. Az ritka volt, ami az északi Indiana államban történt, ahol egy lányt gyilkoltak meg, és ahol a rendőrség letartóztatta az imént említett Ste-phensont. A volt Birodalmi Varázsló éjszakai látogatója, Evans szálláscsináló ja nem bizonyult igazi „lovagnak”. Köpött! Őt ugyan nem kínozták meg, mégis bevallotta a nyomozóknak, kik voltak a cinkosai.

A szövetségi kormány egymásután adta ki az újabb és újabb, de általában többé-kevésbé hatástalan rendelkezéseket a Ku Klux Klán vészes tevékenysége ellen. Az egyik bili megtiltotta az álarcviselést… (Fegyvert persze szabad volt és ma is szabad viselni…)

Érdemes talán megemlíteni, hogy ennek a harcias, sőt fékeveszetten kegyetlen társaságnak női szekciója is volt.

A „női szakaszt” Women of the Ku Klux Klan-nak hívták. Ezt is ugyanazok a célok vezették, de persze volt némi különbség is. Az egyik például az, hogy míg a „lovagok” 10, a „lovagnők” csak 5 dollár tagdíjat fizettek. Az egyik első vezetőnő Miss Macwell volt, ő azonban tetőtől talpig amazonnak bizonyult, kinyílt a csípája, nem hagyta, hogy a „lovagok” parancsoljanak neki, mire a Klansmanek lefokozták, és egy bizonyos Miss Gillt neveztek ki helyette. Napirenden voltak a gáláns kalandok és botrányok is. Így például egyszer egy Klansman, név szerint Charles Lawrence, elcsábított két „lovagnőt”. Amikor bepanaszolták az esetet a női tagozatnak, ez felfüggesztette a ledér hölgyeket. Csak egyikük vallotta be a bűnös viszonyt. Aztán, mikor a női tagozat kérte a férfiszekciót: járjon el Lawrence ellen, ez azzal büntette a csábítót, hogy… kinevezte Birodalmi Kincstartónak! A hölgyek felháborodtak, mert úgy gondolták, hogy a női szívek gyűjtése nem bizonyítja, hogy valaki egyúttal tehetséges pénztáros is.

Nehogy azt higgye valaki, hogy amiért a társaság eredetileg az amerikai protestáns hagyományokra támaszkodott, a baptisták, presbiteriánusok, luteránusok, kongrega-cionalisták, metodisták és a több tucat egyéb protestáns hitfelekezet, illetve szekta mind támogatta. Erről szó sincs, hiszen a protestáns tábor kebelében sok helyen nagyon is élnek a régi liberális, sőt radikális haladó tradíciók.

A „lovagok” gyakorlata az volt, hogy hirtelen megjelentek a vasárnapi istentiszteleten. Berontottak a templomba csuhástul, csuklyástul, és félbeszakították a szertartást, majd felolvastak holmi nyilatkozatot. Aztán — hogy kiengeszteljék a lelkészt, illetve nyáját — átnyújtották obulusukat a papnak: 10, usque 20 dollárt.

De hogy a protestánsok sem mindig adták be a derekukat, íme egy példa: Mc Divitt tiszteletes úr, egy South Hills-i templom papja (Pittsburg mellett), egyszer hallja, hogy cseng a telefonja:

— Felkérjük — mondja a drót másik végén egy ismeretlen hang —, hogy vegyen részt a Ku Klux Klán legközelebbi gyűlésén.

— Ki beszél?

— A Ku Klux Klán egyik Nagy Sárkánya.

— Sajnálom — feleli a lelkész —, nem mehetek el, más elfoglaltságom van.

— Lenne szíves az istentiszteleten felhívni a hívők figyelmét gyűlésünkre?

— Sajnálom, de nem áll módomban.

— Tudja, kivel beszél?

— Nem, és úgy vélem, udvariatlanság, hogy nem mondja meg.

— Én is az ön gyülekezetébe tartozom. A Ku Klux Klán testületileg meg fog jelenni az Ön egyik legközelebbi istentiszteletén.

— Szívesen fogadjuk, ha jelvények nélkül jön.

— Jelentős adományt fogunk átnyújtani.

— Örömmel fogadjuk, de nem egyezhetem bele, hogy jelvényeikkel jöjjenek.

— Akkor beleegyezése nélkül fogjuk megtenni — szól a hang, most már fenyegetően.

— Nem félek. S mivel nem folytathatom a beszélgetést valakivel, aki nem árulja el a nevét, be is fejezem.

Ezzel Mc Divitt lelkész letette a kagylót.

Sajnos Emerson Humberger Loucks, az 1936-ban New Yorkban megjelent, The Ku Klux Klán in Pennsylvania című könyvében, amelyben ezt a telefonbeszélgetést elmeséli, nem közli, mi lett a derék pappal: slkalmazták-e vele szemben a hagyományos kátrány- és tollkezelést, vagy — ami valószínűbb

— tartózkodtak tőle, mert nem akartak ujjat húzni egy befolyásos protestáns gyülekezettel.

Csábítás a vonaton

Különben Me Divitt eljárása nem volt kivételes. Ahogyan telt az idő, s ahogyan szaporodtak a K. K. K. rémtettei, úgy nőtt az amerikai nép körében a felháborodás, a bátrabbak részéről pedig az ellenállás. A társaság hanyatlása a húszas évek vége felé kezdődött. Egyik oka az volt, hogy az 1925-ös bevándorlási törvény nagymértékben megnehezítette az európaiak letelepedését. Közben jelentős mértékben enyhült a protestánsok és katolikusok évszázados vetélkedése. A tagtoborzás megrekedt, sőt a régi „lovagok” egy része is otthagyta a társaságot. Voltak azonban a hanyatlásnak belső okai is, mégpedig a torzsalkodás a vezetők között, a bősz küzdelem a jó állásokért. Erről lassacskán tudomást szereztek az egyszerű tagok is, és kezdtek kiábrándulni a Sárkányokból. A becsületesebb vagy naivabb elemek igyekeztek belülről megreformálni a titkos társaságot, megfenyegették a Küklop-szokat, Hidrákat és egyéb fejeseket, hogy nyilvánosságra hozzák korrupt magatartásukat, zsaroló módszereiket és elvetemült gaztetteiket. A legfelsőbb vezetés persze igyekezett ezt a belső forrongást lecsillapítani, leszerelni a reklamálókat, kérvényezőket és megerősíteni a fegyelmet.

Ekkor robbant ki a Rich-botrány. Ez a vezető az egyik „Királyság” feje volt, s inkorrekt eljárásával, az alapszabályok lábbal tiprásával kihívta maga ellen a becsületesebb vagy féltékeny tagok haragját. Rich sikkasztott, szabálytalanul nevezte ki vagy bocsátotta el a tisztségviselőket, egy gyereket elraboltatott az édesanyjától a gengszterek kidnapping módszereit utánozva, egy fehér bőrű ringyó feljelentése alapján durván bántalmazott egy négert és így tovább. Végül is a „lovagok” egy csoportja, élve az alapszabályokban leszögezett jogával, magához a Birodalmi „Varázslóhoz fordult, hogy a megfelelő rendszabályokat foganatosítva vessen véget Rich gazságainak. Delegátust küldtek Evanshez.

A Birodalmi Varázsló azonban megkísérelte, hogy kitérjen a küldött fogadása elől. Végül azonban mégis kénytelen volt megjelölni a napot, amikor hajlandó tárgyalni vele. Amikor a delegátus vonatra ült, egy roppant csinos és csábos leányzóval találta magát szemben, aki rögvest megpróbálta elcsavarni a fejét. Az illető azonban sejtette, hogy provokációról van szó, s hogy le akarják fényképezni, miközben a ledér nőszeméllyel enyeleg. Éppen ezért nem engedett a csábításnak. Amikor megérkezett, több jól megtermett pribék közre fogta, elállta az útját, s minden áron bele akart kötni. Mégis sikerült elkerülnie az incidenst. Evans fényűzőén berendezett lakosztályában a Birodalmi Varázsló két munkatársa meg egy bérgyilkos várta. Azonnal rázárták az ajtót.

— Tudja-e valaki, hogy ön itt tartózkodik? — kérdezte Evans egyik embere.

— Igen: a feleségem és egy Klansman.

Jól tudta, hogy különben azonnal eltették volna láb alól.

Végül is Evansnek el kellett távolítania Rich-et. Igaz: ugyanakkor lefokozta a Rich ellen ágáló frakció két vezetőjét is.

Különben, amikor a társaság hajója süllyedni kezdett, Ciarke, aki pedig a K. K. K. legjobb propagandistája, vagy jobban mondva reklámfőnöke volt, szintén el akarta hagyni. El is hagyta, méghozzá a legbotrányosabban: becsapta maga után az ajtót, s ezt a „csapást” a Ku Klux Klán elég nehezen viselte el. Clarke rengeteg mindént tudott, birtokában volt a legfélelmetesebb titkoknak, arról nem is beszélve, hogy nemcsak lemondott, hanem rögtön konkurrenciát teremtve a K. K. K.-nak, új titkos társaságot -alapított, amelyet „Láthatatlan Birodalom” helyett immár „Legfelsőbb Birodalomnak” keresztelt el. Clarke „szalonképes” társaságot kívánt létrehozni: nem kell a kátrány, a toll, a tőr, nem Lynch bíró kell, hanem szív, jóság, nagylelkűség, odaadás, ésatöbbi. Mindenki beléphet, legyen katolikus, sőt urambocsá’ akár még zsidó is! Sőt, Clarke, nyilván a bosszútól vezettetve, odáig ragadtatta magát, hogy elvben még a jobb családból való, „rendes” feketéket is felvette!!! De mivel a vasút drága… akarom mondani, de mivel a „Legfelsőbb Birodalom” jobb, mint a „Láthatatlan”, Clarke kissé megemelte a tagsági tarifát, az ő új, konkurrens társaságában nem 10 dollár lett a tagsági díj,

hanem… 12 és fél.

Házalás gyilkossággal és halállal

Ez a belső torzsalkodás, no meg a vad vetélkedés a jól jövedelmező sárkányságokért, meggyengítette a társaságot. A húszas évek fellendülését lassú megtorpanás, majd hanyatlás követte. Ám a Ku Klux Klán ma is létezik, és ma is folytatja gyalázatos tevékenységét. A sajtóügynökségek időnként beszámolnak az incidensekről, gyújtogatá-sokról, lincselésekről, valamint az ezeket követő felháborodásról, s persze az immár hagyományosan az igazság nem szolgáltatás ingoványába süllyedő rendőri vagy bírósági eljárásról is. S aztán ismét felröppen egy-egy hír a távgépírókon, a rádióban vagy a képernyőn: Floridában felgyújtottak egy zsinagógát, Okla-homában meglincseltek egy négert, Georgiában bombát dobtak egy fekete család házára; Texasban megverték a polgári jogokért küzdő lelkészt, Tennessee-ben halálosan megfenyegettek egy kommunistabarát tanárt stb.

Annak ellenére, hogy 1944-ben másodszor is betiltották (fél milliós adótartozás miatt!!!), ma is működik, mert 1949-ben újjáalakult. Különben, hogy a „nemzet szégyene” ma is megvan, azt szemléletesen bizonyítja Hans Habé, a kitűnő magyar származású író Halál Texasban című, nálunk is megjelent remek riportkönyvében. (Az író lányát nemrég Hollywoodban titokzatos körülmények közt meggyilkolták.)

Amikor  Délen járt, nem akarta elhinni, hogy még mindig működik „a gyilkosok és gyújtogatók e titkos szövetsége”, ez a „szörnyű társaság”, amely „az atomkorszakban félelemben tarthatja az ország sok vidékét, mintha még ma is lenne inkvizíció, kínpad, Féme-törvény, rabszolgapiac”.

Habé, mint szemfüles riporter, sok nehézséget legyőzve felderítette, hogy 1963-ban hol volt a Ku Klux Klan főhadiszállása, „örült európainak” nézték, amiért kutatni merészelt a Birodalmi Varázsló székhelye és személye után. Alabama államban, amelynek lakossága 40%-ban fekete, van egy Tuscaloosa nevű, hatvanezer lakosú város. Itt pillantotta meg a sok útjelző tábla közt azt a meglepőt, amelyre ez volt írva: WELCOME TO TUSCALOOSA, HOME OF THE KU KLUX KLAN

Ez abba a körbe volt írva, melyet egy fehér csuklyás, álarcos lovast ábrázoló figura fölé akasztottak. Így tehát a kis Tuscaloosa a Ku Klux Klan „otthona”, nem messze a Mexikói-öböltől, a kohók kéményeitől örökké füstös alabamai Birmingham közelében. Ebben a forró éghajlatú, egy- és kétemeletes házaival jellegzetesen vidéki városkában székel a Birodalmi Varázsló, Mr. Shelton, akit Habénak sikerült — nem csekély nehézség árán — felkutatnia. Egy háromemeletes buildingben talált rá, s egy néger (!) liftboy vitte fel a Ku Klux Klan főnökéhez a legfelső emeletre, ahol tehéntrágya- és sokszorosító-festékanyag szag terjengett. A 401-es iroda tejüveg ajtaján négy K ékeskedett (Knights of the Ku Klux Klan). Bent hangrögzítőket, írógépeket, propagandaanyagot tároltak. A falon a képek négereket ábrázoltak, persze nem valami hízelgő pózban: az egyik például tökrészegen ringatózott egy

hintaszéken, kezében whiskys pohárral, amit a propagandafelirat így magyarázott: „így képzeljük az

egyenjogúsítást”. A brosúrák címei: „Az ENSZ — kommunista titkos társaság”; ,,A washingtoni kommunista uralom”; „A szennyes igazság Martin Luther Ringről” (akkor még élt…); „A katolikus maffia hazaárulása” stb.

A Birodalmi Varázsló leeresztett zsaluk mögött fogadta kíváncsi vendégét. Az íróasztal mellé két nagy amerikai zászló volt állítva, s még a bútorok egy részét is csillagos lobogó borította. Egy másik, kisebb asztalon megint zászló, no meg egy biblia, benne rozsdás tőr. Mögötte a falat a Ku Klux Klán gyűléseiről készült fényképek díszítették, fehér palástos, csuklyás alakokkal. Habét a legjobban a Birodalmi Varázsló egyenruhája lepte meg: lila selyem, arany, vörös, fekete és fehér szalagokkal, vagyis rangja jelvényeivel. Az ékes, díszes, tarka uniformis a fogason lógott, méghozzá celofán zacskóban: a középkor — modern csomagolásban. Magát a varázslót így írja le: „kis, nyesz-lett ember, mélyen ülő szemével, beesett arcával az erős pofacsontok alatt, akin nem tűnt fel semmi más, csak malomlapát nagyságú füle és óriási, aránytalan mészáros keze…” Mr. Shelton valaha vigéc volt, légkondicionáló készüléket árult. Harmincnégy éves korában lett belőle K. K. K.-fejes. „Most inkább gyilkossággal és halállal házal” — jegyzi meg szellemesen H. Habé, kinek Shelton a titkos társaság elkoptatott frázisait ismételte a katolikusok meg a kommunisták összeesküvéséről a protestáns USA ellen, miközben egy rozsdás tőrrel hadonászott a riporter orra előtt.

— Oda kell ütnünk, ahol a niggerek a legszemteleneb-bek! — mondotta, s hozzátette, hogy másnap Északra utazik, s negyven új „barlangot” szentel fel, ez ugyan sok pénzbe kerül, de „a Ku Klux Klánnak annyi a pénze, mint a szemét”…*

Mondókája végén a volt vigéc kijött a béketűrésből. Elvörösödött a képe, felugrott, vadul hadonászott és felkiáltott:

— A Kennedyeknek el kell tűnniük!

Végül búcsút vett látogatójától, miután ellátta propagandaanyaggal. Az ifjú titkárnő egy keresztégetési meghívót is átnyújtott neki, sőt még egy belépési nyilatkozatot is, amely szerint mindenki felvételre jogosult, aki az USA-ban született, törvénytartó állampolgár, legalább tizenöt éves, fehér, keresztény személy, mértéktartó, protestáns hitű, s vallja az amerikanizmust és a fehérek előjogait.

Amikor H. Habé e látogatás után elbeszélgetett a tuscaloosai rendőrfőnökkel, ez kijelentette neki, hogy a Ku Klux Klán rendes inc. (az incorporated szó rövidítése), vagyis részvénytársaság, tehát engedélyezett, legális szervezet, és nem lehet semmit sem rábizonyítani…

Nem lehet? Valóban? Nevetnem kellene, ha nem ilyen tragikus társaságról volna szó…

Kategória: Egyéb